BREAKING

A nyilvánosság védelmében bízva, a ma hajnali órákban, a 3 napja szökésben lévő boldogságalakú léggömb exkluzív interjút adott munkatársunknak. A találkozóra egy meg nem nevezett külvárosi motel lesötétített szobájában került sor. Az alig fél órás interjú alatt a léggömb elmondta, hogy néhány hónappal ezelőtt ugyan önszántából, de ifjonti tévedésből került az I. Ferdinánd utcai raktárba. Arról, hogy a raktár későbbi elhagyása már engedélyhez kötött és nem a saját akaratából történhet – a belépéskor nem volt tudomása, erről sem szóban, sem írásban nem tájékoztatták.

Többször elmondta, hogy a raktárban nem bántalmazták. Gyakran egész napokon, éjszakákon át beszélgettek, társasoztak vele, gondoskodtak róla, hogy hasznosnak érezze magát, néha még talán szerették is. 
Szökését a hálaadás napi ünnepek környékén kezdte tervezni, de végleges elhatározásra csak nagyhéten jutott. Arról, hogy a raktár elhagyásának, mi volt a pontos oka, nem tudott válaszolni. Talán az ünnepek magánya… talán a hétköznapoké…

A szökés során először a csillámpónikkal tartott. Elmondása szerint, alakjából adódóan, ez teljesen egyértelműnek tűnt. Ám a szivárványszínű csillámcsodák az első perctől kezdve a sörényfestésről, a szempillabodorításról, strasszokról és patalakkozásról ábrándoztak. Majdnem egészen a lovarda kapujáig velük tartott, de mivel egész úton egyetlen témához sem tudott hozzászólni, ott megfordult és a napraforgótábla felé vette az útját.

Mire odaért, a két tucat virágalakú léggömb már együtt forgott a csodálatosan sárgálló mezővel. A nap minden rezdülésére reagálva, milliónyi egypetéjű ikerként mozdult egyszerre büszke fejük. Már percek óta állt szájtátva az elrongyolódott ruhájú madárijesztő mellett, mikor jobban megnézte a napraforgók kevélységtől eltorzult arcát. Újabb hosszú percekbe telt, mire a csalódottságtól ólomsúlyúvá nehezedett lábai engedelmeskedni kezdtek és újra elindult.

Egyre többször jutott eszébe, mennyivel könnyebb helyzetben lenne, ha a csillagalakú lufik nem buktak volna le már az első utcasarkon. Talán azért nem találta a helyét, mert közéjük tartozott.

Ekkor indult a többiek keresésére. A másodperc tört része alatt kellett elbújnia egy trafikos bódé mögé, mikor meghallotta a szirénákat. Az újságok közül ki-kilesve nézte végig, ahogyan a járdaszélen elcsüggedve kuporgó, ragyogóan hófehér, lélekalakú léggömböket körbeveszi, igazoltatják, majd elszállítják. Feltehetően vissza az I. Ferdinánd utcába.

A „Happy Birthday” feliratú lufikra késő délután talált rá. Ekkor már erősen ittas állapotban voltak, és mind a 39-en összekapaszkodva, torkuk szakadtából énekelték az „Üljenek a fiúk ölébe a lányok” kezdetű örökzöldet. A boldogságalakú lufinak – elmondása szerint – ez nagyon tetszett, többször is próbálkozott a szabadságukat ünneplők közé befurakodni, de nem hagyták. Semmiképpen sem akartak 40-en lenni!

A piros, szívalakú léggömbök több csoportját is látta felbukkanni városszerte. Abban azonban teljesen bizonyos volt, hogy sem a temető, sem a templom felé tartókhoz nem fog csatlakozni. Próbált ésszerű magyarázatot találni ezekre az úticélokra, de nem talált. Talán az árvaház tökéletes hely lett volna, de amikor meglátta a nagy piros szívek sérüléseit – bár utólag szégyelli gyávaságát -, nem merte megpróbálni a bejutást.

Az interjú végén elmondta, belefáradt a bujkálásba. 72 órája nem aludt. Szerkesztőségünk segítségét kérte abban, hogy felívása minél több helyre eljusson. Állítása szerint, nem kóbor lufi – korábbi, méregzöld szemű gazdája chippeltette. Segítőkész, kedves és nagyon hűséges, szeret nyitott ablaknál aludni és fél a sötétben. Ugyan ez utóbbi nem az erényei közé sorolandó, de az örökbefogadónak ezzel is tisztában kell lennie. Alakja az I. Ferdinánd utca viszontagságos hónapjai között kicsit megváltozott. De abban teljesen biztos, hogy eredeti formáját a befogadás után néhány héten belül visszanyeri.